Bűnvádi eljárást kezdeményezett a DNA egy miniszter ellen


-A A+

A Viorel Ilie parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter elleni bűnvádi eljárás elindításának jóváhagyását kérte pénteken a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a szenátustól.

A DNA nem a nyilvánosságnak szánt információk felhasználásával vagy az ezekhez való hozzáférés engedélyezésére való felbujtással gyanúsítja a Liberálisok és Demokraták (ALDE) politikusát egy minisztériumi állások betöltésére kiírt versenyvizsgával kapcsolatban. Ugyanebben az ügyben már bűnvádi eljárás indult a miniszter kabinetfőnöke és további két minisztériumi alkalmazott ellen.

A DNA közleménye szerint a minisztérium versenyvizsgát hirdetett több állásra, és a már tisztségben lévő Viorel Ilie rávette kabinetvezetőjét, Felicia Elena Popot, hogy a vizsgáztató bizottság két tagjától, Maria Alexandrescutól és Mihai Cornel Zahariától szerezze meg a július 31-i versenyvizsga tételeit és a javítási útmutatót. 

A bizottság tagjai július 28-án át is adták az ügyészek szerint a kért dokumentumokat a kabinetvezetőnek, jóllehet tudatában voltak, hogy ezek nem a nyilvánosságnak szánt információkat tartalmaznak, és a jelentkezők némelyikének birtokába fognak kerülni. A DNA szerint Felicia Elena Pop még aznap továbbadta a tételeket és a megoldásokat néhány kiválasztott jelentkezőnek, akik, az egyezség szerint, előre megírták a dolgozatukat, amit a vizsga alatt csak ki kellett cserélniük. 

"Mi több, a kedvezményezett jelöltek nem mindenike teljesítette az elfoglalandó álláshoz szükséges feltételeket, ezért Viorel Ilie miniszter, a versenyvizsgát megelőzően, elrendelte a feltételek módosítását úgy, hogy azoknak már megfeleljenek a kedvezményezett jelentkezők" - olvasható a DNA közleményében. 








EZT OLVASTA MÁR?

X